Gecsepont

11. pont

1989-ben kezd saját szervezésben csoportokkal foglalkozni. Ezen évek alatt a találkozások, játékok és előadások állandó bázis helyszín hiányában különböző helyeken folynak. Módszerével egymást is segítik a jelenlévők. Miközben szervezett csoportjaival foglalkozik, önkéntesként családsegítő iskolákkal együtt dolgozva nyaranta táboroztat és év közben is sokakat foglalkoztat.

„Rengeteg intelligens, izgalmas fiatalt ismertem meg ezeknél a találkozásoknál is – olyanokat, akik a társadalom megítélése szempontjából értéktelennek, kezelhetetlennek mondottak voltak – nagyon örülök ezeknek a találkozási pontoknak is – sokat tanultam tőlük, belőlük. – A bizalom megtapasztalását, saját maguk felvállalását együttműködésünk eredményeként. Olyan eszközöket mozgósítottak és hoztak ki belőlem ahhoz, hogy eljussak hozzájuk, ami óriási felfedező út és találkozási pont volt nemcsak velük, de önmagammal is”.